Főételek

Rakott-töltött csirke

Rakott-töltött csirke

Furcsán hangzik, hogy rakott-töltött csirke, mert ugye vagy rakott vagy töltött a csirke. Ha választanom kéne akkor azt mondanám ez inkább rakott csirke, mert tölteni nem kell semmit.  Amit rakunk az viszont a hagyományos töltött csirke töltelék. Talán így érthető miért is lett rakott-töltött csirke a cím. Egyébként lustaságból, nem töltöm a csirke combot. Próbáltam néhányszor, de annyira macerásnak tűnt a dolog, hogy inkább ezt is leegyszerűsítettem. Az íze így is isteni.

Hozzávalók 4 személyre

  • 2 db csirkemell
  • 4 szelet gluténmentes kenyér
  • 2db főtt, 3 db nyers tojás
  • 20 dkg gomba
  • 3-4 evőkanálnyi friss, apróra vágott petrezselyem
  • 2 dl tej
  • egy fél fej vöröshagyma
  • Só, fehér bors ízlés szerint

Elkészítés

A két tojást megfőzöm. A kenyeret megpirítom kenyérpirítóban vagy a sütőben és ha kihűlt apró kockára vágom, majd tejbe áztatom.  Egy kevés olajon a hagymát aranybarnára pirítom, beleteszem a gombát, sót, borsot és puhára főzöm. A csirkemellből vékony szeleteket vágok, sóval és borssal bepácolom. Amikor a gomba megpuhult, összekeverem az apróra vágott főtt tojással, a tejbe áztatott kenyérrel, petrezselyemmel, pici sóval, fehér borssal és a nyers tojásokkal. A csirkeszeleteket egy tepsibe fektetjük és rátesszük a tölteléket, majd ismét csirkeszeleteket és ismét tölteléket (ez legyen a tetején). Beteszem a sütőbe, ahol kb. 40-50 perc alatt 200 fokon elkészül. Köretnek krumplipüré nálunk a kedvenc.

Desszertnek pedig a ricottás málna tortát javaslom.



Gluténmentes wrap pizza

Gluténmentes wrap pizza

Jó beszélgetni olyanokkal, akik hasonló cipőben járnak, mint én. Magamtól soha nem jutott volna eszembe a gluténmentes wrap pizza készítés, ezért nagyon örültem amikor egy kedves kolléganőm megosztotta velem ezt a receptet. Elmondta, hogy ő már millió meg egy gluténmentes pizzát kipróbált, de valahogy mindig csalódott az éttermekben. Nem tud otthon sem épkézláb pizza tésztát csinálni és az előre csomagolt pizza alapok sem ízlenek neki. Ő a vékony tésztás pizzát szereti, ezért egyszer csak úgy végső elkeseredésében egy wrapra pakolta a kedvenc pizza feltéteit. Pillanatok alatt megsütötte a sütőben és utána úgy döntött, hogy ő már nem is keresgéli tovább a legjobb gluténmentes pizzát. Ha hiperszuper gyorsan akartok vékony tésztás pizzát készíteni, akkor ajánlom a wrapot, nekem bevált.

Hozzávalók

Gluténmentes wrap

a szószhoz

  • 1-2 evőkanál gluténmentes ketchup
  • egy borsónyi fokhagyma krém
  • egy csipet szárított oreganó

a feltéthez

  • 1-2 szelet sonka
  • 1-2 evőkanálnyi kukorica
  • 6-12 vékony szelet chorizo
  • kb. 5 dkg reszelt Cheddar vagy mozzarella

Elkészítés

A wrapot ráteszem a sütőrácsra, majd rányomom a szószhoz valókat és egy kanállal jól összekeverem és elkenem. A sonkát vékony csíkokra vágom ráteszem a wrapra majd megszórom kukoricával és reszelt sajttal. A kolbász szeleteket a sajt tetejére teszem. Előmelegített a sütőben nagyjából 10 perc alatt elkészül.

Ugyanezt a wrapot szoktam használni ha mexikói burritot készítek, amihez a guacamole szósz se felejts el.


Gluténmentes fasírt francia salátával

Gluténmentes fasírt francia salátával

Szerintem a fasírt is az az étel, amit mindenki másképpen készít el. Gluténmentes fasírt millió féle van. Én fűszeresen szeretem, pirított hagymával.

Hozzávalók

A fasírthoz

  • egy fél vörös hagyma
  • 50 dkg sertés darált hús
  • 2 db tojás
  • 6 evőkanál gluténmentes zsemlemorzsa a húsba, plusz amennyit még felvesz a panírozáskor
  • 1 evőkanál Piros Arany
  • 1 evőkanál gluténmentes mustár
  • 1 evőkanál pirospaprika
  • 1 teáskanál só, pici bors
  • olaj a sütéshez

A francia salátához

  • 3 db közepes sárgarépa
  • 2-3 maréknyi zöldborsó
  • 1 db alma
  • 2 db közepes krumpli
  • 4-5 db közepes kovászos uborka
  • 2 evőkanál majonéz
  • 2 dl tejföl
  • só, bors

Elkészítés

Először a salátát készítem el, mert jót tesz neki, ha áll egy kicsit. Akár egy nappal korábban is érdemes megcsinálni. Az apró kockára vágott krumplit, répát és zöldborsót puhára főzöm, majd leszűröm a vizet róla és hagyom kihűlni. Egy nagyobb tálba beleteszem a tejfölt, majonézt és a fűszereket majd jól elverem. Az almát és az uborkát is kis darabokra vágom, majd beleteszem a szószba. Ha kihűltek a megfőzött zöldségek hozzáadom azokat is a szószhoz és jól elkeverem az egészet.

A fasírthoz először felvágom apróra a hagymát és aranybarnára pirítom. Amíg sül a hagyma egy tálba teszem a zsemlemorzsát és hozzáadok 6 evőkanál vizet, a kezemmel jól összedogozom. Ha nagyon hamar beszívta az összes vizet akkor lehet még egy kevés vizet hozzáadni, puha masszát kell hogy kapjunk. Ehhez adom a húst, a tojásokat, a mustárt, Piros Aranyat és a fűszereket végül a kezemmel jól összedolgozom az egészet. Ha a hagyma megpirult és ki is hűlt, azt is beleteszem a húsba és azzal is jól összekeverem. Ha van időnk, érdemes várni egy kicsit, amíg az ízek összeérnek, de akár egyből is lehet kis fasírt golyókat képezni. Ezeket sütés előtt még gluténmentes zsemlemorzsában alaposan megforgatom, majd forró olajban minden oldalát kisütöm.

Desszertnek csinálhatsz mellé mondjuk gluténmentes kókuszkockát.


Gluténmentes négysajtos gnocchi

Gluténmentes négysajtos gnocchi

Egy budapesti olasz étterem menüjében miután végig böngésztem az ujjammal a gluténmentes pizza kínálatot egyszer csak megakadt a kezem a gluténmentes négysajtos gnocchi feliratnál. Habár alapvetően a pizzát jobban szeretem, mint a gnocchit és szeretem is az éttermekben kipróbálgatni a gluténmentes pizzákat nem bántam meg, hogy a gnocchit választottam. Később ez az ebéd inspirált arra, hogy otthon is elkészítsem a saját négysajtos gnocchimat. Próbáltam többször házilag is elkészíteni magát a gnocchi tésztát, de sajnos azzal nem jártam sikerrel. Tömény, ólom súlyokat sikerült csak készítenem. Majd megírom, ha sikerül finomat kikísérletezni, de addig a boltban kapható csomagolt gnocchit használom ehhez a recepthez. A sajtokat viszont elsőre sikerült szuperül összhangba hozni. Néha a klasszikus négy sajt mellé belecsempészek egy ötödiket, egy kis füstölt sajtot, csak, hogy ne legyen mindig ugyanolyan.

Hozzávalók

  • Négy különböző sajt. ízlés kérdése, nekem az alábbi kombináció jött be:
    • 5 dkg parmezán sajt
    • 5 dkg gorgonzola
    • 5 dkg trapista
    • 1 kocka mackó sajt
  • egy csomag gluténmentes gnocchi
  • 2 dl tejszín

Elkészítés

Egy fazékba felteszek 1l vizet főni, egy kevés sóval és olajjal. A már forrásban lévő vízben kifőzöm a gnocchikat. Amíg fő a tészta egy nagyobb serpenyőbe beleöntöm a tejszínt és a sajtokat. Folyamatos keverés mellett összefőzöm a szószt és ha megfőtt a gnocchi beleteszem a szószba. Óvatos keverés mellett egy percig még főzöm a gnocchikat a szószban, majd lehet tálalni.

Ha túl sok a sajt ebben az ételben, de azért valami olaszra vágysz, akkor próbáld ki a bolognai fusillit.



Sült kacsacomb hagymás krumplival és vörös káposztával

Sült kacsacomb hagymás krumplival és vörös káposztával

Iszonyú hosszasan (kb. 2 órán keresztül) készül a sült kacsacomb hagymás krumplival és vörös káposztával, de szerintem megéri a várakozás. Amikor először használtam sütőzacskót, én fogtam és szimplán beletettem az összetevőket, a levegőt kinyomtam belőle és a legvégén lezártam. Majd irány a sütő! A sütőzacskó használata terén tapasztaltak talán már most hangosan nevetnek. Nem sokkal később elképedve tapasztaltam, hogy a zacskó minden bizonnyal felfújódhatott és a sütő tetején lévő grill fűtőszálra égett. Szóval azóta tudom, hogy nem elég kinyomni belőle a levegőt, de méretre is kell vágni.

Hozzávalók 2 személyre

A kacsához

  • 2 db kacsacomb
  • egy fél fej közepes méretű vöröshagyma
  • 1 db közepes méretű paradicsom
  • 1 db kaliforniai paprika
  • só, bors, kakukkfű

A hagymás krumplihoz

  • 2-3 db közepes méretű krumpli
  • egy fél fej közepes méretű vöröshagyma
  • 2-3 evőkanál olaj
  • só, bors

A párolt káposztához

  • egy negyed vörös káposzta
  • só, bors, őrölt kömény
  • 2 evőkanál olaj
  • 1,5-2 dl víz

Elkészítés

Fogok egy sütőzacskót és beleteszem a kacsacombokat, a szálakra vágott hagymát, a pici kockákra vágott paprikát és paradicsomot, majd hozzáadom a fűszereket. Kézzel jól összekeverem a zacskóban az összetevőket, majd szorosan lezárom a zacskót. A sütőben 230 fokon másfél órát sütöm.

A hagymás krumplihoz a krumplit megpucolom és megfőzöm sós vízben. Amíg fő a krumpli, addig a hagymát kevés olajon sóval és borssal aranybarnára sütöm.  Ha megfőtt a krumpli, leöntöm róla vizet és a hagymával együtt folyamatos keverés mellett megsütöm egy kicsit a krumplit.

A káposztát kicsi csíkokra vágom és egy kevés őrölt köménymaggal 30-40 perc alatt puhára párolom.

Ha inkább egy kis lazacot sütnél, akkor kattints ide a receptért.