A Wikipédia szerint az édesburgonya rendszertanilag nem rokona a burgonyának, és szerintem a sült édesburgonya sem hasonlít igazán a hagyományos sült krumplihoz. A boltban a burgonyák között található kicsit hosszúkásabb alakú krumpli féle az édesburgonya. Én sokáig csak elmentem mellette, de miután legalább három barátom mesélte el, mennyire szereti az édesburgonyát vettem egyet. Akkor még nem tudtam mit fogok belőle készíteni, csak gondoltam kipróbálom. Nézegettem otthon, egy két napig töprengtem mi is legyen vele aztán úgy döntöttem megsütöm, abból nagy baj nem lehet. Jópár étteremben láttam már a köreteknél a sült édesburgonyát. A képeken úgy nézett ki mint a sima sült krumpli, ami egy kicsit narancssárgább. Amikor elkezdtem megpucolni éreztem, hogy ennek a krumplinak egy kicsit más az állaga. A Wikipédiáról azt is megtudtam, hogy magas a C-, B2-, B6-, valamint E-vitamintartalma, gazdag olyan ásványi anyagokban mint kálium, a réz és a mangán. Miután realizáltam, hogy ez szuper egészséges is, már csak abban reménykedtem, hogy finom is. Eleinte furcsa volt az íze, de miután egyre többet ettem belőle megkedveltem. Szerintem egy kicsit olyan mint a sütőtök. Nekem ízlik. Örülök, hogy megismerkedtem egy újabb gluténmentes étellel.
Hozzávalók
- 50 dkg édesburgonya
- 3 dl olaj
- só
Elkészítés
A burgonyát megpucolom és hosszú csíkokra vágom. Az olajat egy serpenyőben jól felhevítem majd hozzáadom a burgonyákat. Addig sütöm míg kérgesre nem sül, lényegében ugyanúgy készítem mint a sima sült krumplit. Ha megsült lecsepegtetem róla az olajat és megsózom. Húsételekhez kiváló köret, de csak úgy magában is lehet enni. Én az első teszt sült édesburgonyámat majonézzel ettem.
A spárgát próbáltad már köretnek?
Comments are closed.