Gluténmentes fish and chips

Gluténmentes fish and chips

Tipikus angol étel a fish and chips, de a tehetjük valamiért nem rendeljük ki az étteremben. Inkább csak ha a tengerparton vagyunk, ott valahogy más íze van a halnak. Persze glutén mentes aligha kapható a strandon, sőt igazából még soha sem láttam. Érdekes viszont, hogy az IKEA-ban már többször láttam, hogy glutén mentesen csinálják. Az angoloknál a fish and chips tipikusan olyan étel, amit nem az étteremben esznek meg hanem elvitelre kérik. Otthon tőkehalból csinálom, ha magam rántom ki, de a boltban is kapható előre elkészített halrudacska vagy rántott hal is elég, jó így sokszor inkább azt választom. Ha a sütni való krumplit is félkészen veszem igazából ez az étel csak sütést igényel, nagyon hamar megvan. Ezalatt azt értem, hogy negyed óra alatt kész az egész ebéd. Szálkákra érdemes odafigyelni minden alkalommal, ha halat eszünk.

Hozzávalók

  • Hal (tőkehal, ponty) szeletek
  • A panírhoz: gluténmentes liszt, tojás, zsemlemorzsa
  • Krumpli
  • olaj

Elkészítés

Az egyik serpenyőben forró olajban kisütöm a bepanírozott hal szeleteket, a másik serpenyőben meg a burgonyát. Az olajat jól lecsepegtetem. Tartár mártással vagy majonézzel szoktuk enni. Érdemes a majonézt is megnézni, hogy glutén mentes-e, Sajnos volt már amiben találtam glutént. A majonézes krumplival vagy majonézes kukoricával esetleg francia salátával is jó.

Halas receptem még a halászlé és a lazac.

Comments are closed.

Post navigation

  Next Post :
Previous Post :