Petrezselymes krumpli

Petrezselymes krumpli

Sokáig azt hittem, hogy a petrezselymes krumplit úgy kell elkészíteni, hogy megfőzöm a krumplit, megpucolom, felvágom kis darabokra, majd a végén megszórom petrezselyemmel és kész is. Egyszerű, nem?

Aztán egyszer kicsit korábban értünk oda egy ebéd meghívásunkra, ahol a háziasszony még nem volt kész az ebéddel. Illendően megkérdeztem, segíthetek-e valamit, így egy kis dumcsi mellett együtt pucoltuk a krumplit a körethez. Miután végeztünk pucolással én már szórtam is volna a krumplira a petrezselymet mire, a rutinos a háziasszonyunk rám förmedt, hogy neeee, hát azt előtte még meg kell pirítani vajon.

Nem tudtad? – kérdezte

Háát nem – mondtam egy kicsit elszégyellve magam – , de nagyon örülnék ha megmutatnád, hogyan kell elkészíteni!

Aznap is tanultam valamit, megérte korábban érkezni a vendégségbe. Igaz a mondás, hogy “Ki korán kel aranyat lel”. Azóta én is vajon pirított petrezselyemmel készítem a petrezselymes krumplit és így sokkal sokkal finomabb mint, ahogy régen csináltam.

Hozzávalók

  • 0,5 kg krumpli
  • egy marék petrezselyem
  • 10g vaj
  • bors
  • 2-3 liter víz a főzéshez

Elkészítés

A krumplikat kb. 40 perc alatt egy kis sóval puhára főzöm, majd hagyom kihűlni. Ezután megpucolom és felvágom kis darabokra. A gyakorlottak ezt már a tenyerükben meg tudják csinálni, de a kezdőknek érdemes deszkán vágni a krumplit. A lényeg, hogy a kezünket ne sértsük meg.

Egy fazékban megolvasztom a vajat, amihez hozzáadom a friss petrezselymet. Néhány percig sütöm a petrezselymet, majd hozzáadom a krumplit a sót és a borsot. Innentől kezdve gyakorlatilag már csak egy keverés van hátra és elkészültünk a főzéssel.

 

Rántott sajt mellé vagy rántott hús mellé nagyon jó köretnek. Desszertnek meg gluténmentes tiramisut ajánlok mellé.

Comments are closed.

Post navigation

  Next Post :
Previous Post :