Amerikai gluténmentes lustaság brownie

Amerikai gluténmentes lustaság brownie

Próbálkoztam sokszor gluténmentes brownie készítéssel, de kevés sikerem volt benne. Nem sokkal azután, hogy kiderült nálam a gluténékegység sikerült a lábamat is eltörni. Alig tudtam hogyan kell a glutén mentes ételeket elkészíteni, főleg a sütik sikerültek katasztrofálisan és akkor még mozogni sem tudtam. Nem kívánom senkinek. Ebben a helyzetben valami csoda volt rátalálni az instant süteményporra. Hála Betty Crockernek, hogy megalkotta ezt a fantasztikus süteményport. Csak azért neveztem el lustaságnak, mert ez a legegyszerűbb sütemény, amit valaha készítettem. Még soha nem sikerült elrontanom, na jó egyszer egy kicsit oda égett. Ezen kívül semmi gond nem volt vele, akkor is csak jobban oda kellett volna figyelnem. Egy óra alatt el lehet készíteni sütéssel együtt. Régen nem lehetett Magyarországon kapni és minden éveben az Amerikában élő barátnőmtől ezt kaptam karácsonyra. A gluténmentes brownie nagyon sok jó élményt elevenít fel bennem. Kívánom mindenkinek, hogy jó élményei legyenek vele.

Hozzávalók

Elkészítés

A tepsiben felolvasztom a vajat, hozzáadom a tojásokat, jól összekeverem habverővel majd hozzáadom a süteményport és jól elkeverem. Sütőben kb. 20 perc alatt elkészül. Még melegen vanília fagylalttal szoktam tálalni.

Ha tortára vágysz keresd az Áfonyatorta receptemet. Ha csak egy kis csokis sütire akkor a kókusz kockát.

Comments are closed.

Post navigation

  Next Post :
Previous Post :