Borsóleves

Borsóleves

Gyerekként mindig megettem, sőt örültem, amikor borsóleves volt otthon ebédre. Ezért amikor kezdő háziasszony koromban az egyik barátnőmmel közös főzést terveztünk egyből igent mondtam, amikor bedobta a borsóleves ötletet. Igazából akkor döbbentem rá, hogy szeretem ugyan ezt a levest, de fogalmam sincs, hogy is kell elkészíteni. Addig mindig az anyukám csinálta. A barátnőm meg rávágta sebaj Dudika, én tudom hogy kell, majd megtanítom én neked. Így is lett, megvettük a hozzávalókat és elkezdtük a főzést, megettük a levest és azóta is úgy csinálom, ahogy megtanította a barátnőm. Szeretem a közös főzéseket, az ilyen alkalmakkor nagyon sok közös élményt lehet szerezni.

Hozzávalók

  • egy evőkanál olaj
  • kb. 200g zöldborsó
  • kb. 100g sárgarépa
  • egy negyed vöröshagyma
  • egy evőkanál gluténmentes liszt
  • egy kávéskanál pirospaprika
  • egy leveskocka (gluténmentes)
  • só és bors
  • petrezselyem
  • 1,5 l víz

Elkészítés

A hagymát apróra vágom, majd egy kevés olajon a sóval és a borssal együtt aranybarnára pirítom. Hozzáadom a pirospaprikát és a gluténmentes lisztet, majd jól elkeverem. Bele teszem a zöldborsót, a sárgarépát és felöntöm forró vízzel. Bele teszem a petrezselymet és a leveskockát, majd kis lángon egy órát fözöm. Néha megkeverem és ha megpuhult a borsó és a répa, akkor hozzáadom a csipetkét. Nagyjából tíz perc alatt feljönnek a csipetke golyók a leves felszínére és akkor már lehet is tálalni.

Főételnek ajánlom mellé a hentes tokányt, desszertnek pedig a madártejet.

Comments are closed.

Post navigation

  Next Post :
Previous Post :