Gyerekkoromban nem értettem az édes és sós hogyan fér el harmóniában egymás mellett egy ételben. Aztán ahogy egyre többször találkoztam ezzel a jelenséggel ráéreztem az ízekre, bátran kísérleteztem. Az egyik első megtapasztalás az volt, hogy a sós rántott camembert sajt mellé tényleg nagyon jól illik az édeskés vörösáfonya szósz. Most már el sem tudnám képzelni ezt az ételt a szósz nélkül.
Hozzávalók
- 2 db camembert sajt
- 1 db tojás
- gluténmentes liszt
- gluténmentes zsemlemorzsa
- kb 100 ml vörösáfonya szósz
- olaj a sütéshez
Rizs körethez
- 1 pohár rizs (hosszú szemű jázmin rizst használok általában)
- 2 pohár víz
- olaj, pici só
Saláta körethez
- fejenként egy maréknyi vegyes saláta levél kis darabokra vágva
Elkészítés
A bundához három mélytányért készítek elő. Az elsőbe a lisztet, a másodikba a felvert, megsózott tojást, a harmadikba a zsemlemorzsát teszem. A camembert sajtokat egészben, szépen sorban beleforgatom a lisztbe, tojásba és végül a zsemlemorzsába. Jó alaposan bele szoktam nyomkodni a lisztbe és a zsemlemorzsába is a sajtot, hogy egységes legyen a bunda. Mivel a sajt hajlamos kifolyni a panír mellett, ezért én duplán szoktam panírozni. Azaz miután egyszer már beleforgattam a lisztbe, tojásba és a zsemlemorzsába még egyszer beforgatom mindbe szépen sorban. Az olajat jól felhevítem és mindkét oldalán kisütöm a camembert sajtot. Nem kell sokáig sütni, csak amíg kicsit megpirul a panír. A kivételnél érdemes figyelni, mert a megolvadt camembert sajt nagyon sérülékeny. Én egy nagy lapos tálaló kanállal vagy két villával szoktam kiszedni.
A rizsszemeket kevés olajon megpirítom, addig amíg fehérek nem lesznek a szemek, majd hozzáadom a vizet, és jól megkeverem. Addig főzöm, amíg majdnem el nem főtt a víz a tejéről. Lefedve még kb. 5-10 percig állni hagyom a tűzhelyen, hogy jól beszívja a megmaradt vizet.
A salátához gyakran veszek előre elkészített saláta keveréket és azt tálalom a sajt mellé a vörösáfonya szósszal együtt.
Ha inkább húst ennél, ajánlom a grillezett csirkemellet salátával. A csirkét akár sörösüvegen is lehet sütni.
Comments are closed.